Egy hölgy tapasztalatai a sok közül

Szeretnénk bemutatni Önöknek Michaela egészségügyi nővért, aki megosztotta velünk a RECLAR Peeler terméknek az arcbőrén való használata előtti és utáni fotóját. Mivel Michaela az Intenzív osztályon dolgozik, ahol naponta nagy kockázatú páciensekkel kerül érintkezésbe, nemcsak légzésvédőt, hanem még az azt fedő szokásos arcmaszkot és védőpajzsot is viselnie kell. Egyebek mellett tehát arcbőrére a munkájával együtt járó körülményke is hatással vannak.. A RECLAR Peeler rövid, mindössze 12 napi használatát követő tapasztalatai valóban csodálatra méltóak, ezért úgy döntöttünk, közzétesszük Michaela véleményét.

Mi ösztönözte arra, hogy épp a RECLAR Peeler terméket válassza? Milyen elvárásai voltak?

Az Önök Peeler termékére teljesen véletlenül akadtam rá. Már hosszabb ideje fontolgattam, hogy többet törődjek a bőrömmel, mivel a kozmetikai szalonok rendszeres látogatása sajnos nem járt szemmel látható eredménnyel. Állandóan bőrproblémáim voltak, a jelenlegi „maszk-korszak” mellékhatásai pedig igencsak megmutatkoznak az arcomon. Az arcmaszk alatt a bőröm nem képes szellőzni, bepállik, irritálttá és pórusossá , egészében véve elgyötörtté válik. Figyelmesen átolvastam minden visszajelzést, minden használattal kapcsolatos ajánlást, valamint az Önök termékeiről szóló, elégedettséget kifejező bejegyzést, és úgy döntöttem, kipróbálom. Elvárásaim elsősorban a bőröm tisztításához, a pórusok összehúzásához  és az arcbőr összárnyalatának egységesebbé tételéhez kapcsolódtak. A ráncok kezelése számomra egy kellemes bónuszt jelentett. 

Mióta használja a RECLAR terméket?

Az Önök Peeler termékét egy hónapja használom. 

Történt valamilyen változás azóta?

Bátran állíthatom, hogy az arcbőröm már az első komplett kezelés után megváltozott. A pórusok összehúzódtak, a bőr árnyalata kivilágosodott. Az egészséges arcbőr alapja persze a minőségi kozmetikum, amit a Galvanikus Peeler alaposan bedolgoz az arcbőrbe, emelve ennek hatását. A RECLAR-t a szérummal váltakozva kombinálom.  Hogy milyen az eredmény? 

Úgy hiszem, a Használat előtt / Használat után készült fotók mindent elárulnak. 

Milyen gyakran applikálja a RECLAR Peelert és melyik hatását részesíti előnyben?

Ultrahangos peelinget hetente kétszer  használok, s mivel az, mint minden mélyre ható intenzív tisztítás, enyhén kiszárítja a bőrt, szükséges azt a peeler további hatásaival kiegészíteni, amelyek a bőrt a szérum használatával kombinálva - ellenkezőleg - táplálják. 

A kékfényes terápiát naponta alkalmazom, miután eltávolítottam a sminket és kellőképp megtisztítottam arcbőrömet. A pirosfényes terápiát minden este alkalmazom, az éjjeli krémek bedolgozása után. 

Ajánlaná a RECLAR terméket ismerőseinek?

A Galvanikus Peelert mindazoknak ajánlanám, akiknek gondot jelentproblémás bőrük. A magasabb vételár ellenére azt kell mondanom, hogy egy ilyen befektetés mindenképpen megéri. A bőröm profi szinten kezelhető otthonom kényelméből, ami a jelenlegi helyzetre való tekintettel nagy előnyt jelent. 

Pótolható-e Ön számára a RECLAR Peeler?

A RECLAR Peeler, hatásait illetően, amelyek kölcsönösen kiegészítik egymást, egyedülálló. Ezek együttvéve tökéletes harmóniát kölcsönöznek az arcbőrnek. Az üzletekben rengeteg hasonló bőrápoló készítmény kapható, én pedig végre rátaláltam arra, ami nekem a legjobb, és egészen biztosan nem cserélem másra, mivel ezzel tökéletesen elégedett vagyok. 

Van valamilyen, a szépségrutint illető saját tippje, amelyet szeretne megosztani az olvasóinkkal? :-)

Lehet, hogy kissé bolondosan fog hangzani, de rendszeres intim pillanataim az Önök Peelerével vannak. 

Mindenesetre úgy gondolom, hogy minden nő szívesen tartja meg a saját nagybetűs SZÉPSÉGNAPJÁT, legyen az egy habfürdő a kádban, egy tökéletes pedikűr, egy arcpakolás (mellékesen, amiben kegyetlenül szexisek tudunk lenni), vagy bármi hasonló. A lényeg, hogy meg kell magunknak engedni egy kis időt erre, és semmiképp sem szabad magunkat elhanyagolni. 

Minden egyes nőben megvan a sajátságos szépség, és mindannyian megérdemeljkük a saját magunkra áldozott időt. ❤️

Köszönjük a beszélgetést!

COSMOPOLITAN BEAUTY 2021
K-BEAUTY 2016
HI-SEOUL 2017
BRAND STARS 2018
PREMIUM BRAND 2016